2013. Július 17-20. Plitvicei gurulás

"Tűz a nap. 32 fok. Bukósisakban, kabátban van vagy 40 is. Izzadok. Ötödikként megyek a sorban, Isten háta mögötti, poros földúton araszolgatunk Zágráb felé. Közben szívom a port. Felverik a többiek rendesen. Húú… Meleg van."
 
Hogy is kerültem én ide? Utolsó igazi külföldi túrám a 2010-es Tátra-túra volt, azóta csak egy-egy napra gurítottam ki a Nikit a határon túlra. Idénre már nagyon készültem valahova, így épp kapóra jött Boge túrakiírása: Gurulás Plitvicére. Húú, pont ez kell nekem, irány a tenger!
4 nap, érdekes látnivalók, tenger, vízesések, szerpentinek, kis világlátás, haverok, buli, Fanta, meg amit akartok… :)
 
Jelentkeztem, telt-múlt az idő, nagyon nem bonyolítottam túl a készülődést, mígnem 4-5 nappal az indulás előtt olvasom a többiek készülődését: kuplunggenerál, karbi macerálása, új gumik… Basszus, én annyit készültem, hogy lemostam a Nikit. Ja, bocs. A láncot is befújtam láncsprével.
 
Lesz ami lesz, két nappal indulás előtt szorgalmasan elkezdtem pakolni, azt kell, hogy mondjam, hogy sikeresen, mert semmi fontos nem maradt itthon. Eljött tehát a kedd, munkából hazaérve  felpakoltam Krauzereket, tanktáskát, hátsó dobozt, sátrat, hálózsákot, hátizsákot, rádiót, és gps-t. 
 
Indulásra készen
 
Szuper, megvan minden, búcsúzás, aztán irány Becsehely nagy gázzal. A lendület egész Keszthelyig kitartott, ott aztán satufék. Úgy húzódtam le egyből az út szélére, mint akit nyakoncsíptek. De szó szerint, csak nem a sünök, hanem egy darázs. Szerencsére időben odakaptam, és összeroppantottam motoros kesztyűben a kis dögöt, így csak kicsit csípett. Egyébként itt jöttem rá, hogy elszúrtam a pakolást: nem tudok leszállni. Túl sok mögöttem a cucc, átlépni nem tudom, félreugrálni meg megint csak nem, mert nem bírom szenderre húzni a gépet.
 
Na sebaj, majd sikítok valakinek, de indulás tovább Boge-ékhoz. Ezúttal nem a saját megszokott útvonalamon mentem, hanem hallgattam a gps-re. Vitt is szépen lefelé, bár Zalakomáron azért nagyon imádkoztam, csak itt ne álljon meg az MZ, a helyi bennszülött kannibálok kb fél perc alatt tüntették volna el a Nikit Krauzerestül-tanktáskástul, a hullám meg valamelyik ház mögött lett volna a kútba dobva.  De a (kelet)német technika megbízhatónak bizonyult, gond nélkül jutottam el Kanizsáig. Itt megtankoltam, s egyúttal rájöttem a leszállás megoldására: padka mellé gurultam, és bal lábbal a padkára fellépve már át tudtam emelni a lábam a hálózsákon is. Az ilyen átlépős-terpesztős tudományom egyébként sokat javult az 5 nap alatt, nem véletlen mondják, hogy a könyv is ott nyílik…. Na de ezt a poént inkább meghagyjuk a csajokra, mivel én meg lassan már megérkeztem Becsehelyre. Ott voltak már Árpiék, Gexxx-ék, Mladiék, és Bocsi. Hát, szégyen, gyalázat, de két év után, motorosruha nélkül, és az emlékeimben élő képhez képest egy árnyalattal napbarnítottabban – nem ismertem meg Bocsit. (Hát, mit mondjak, Bocsi? Szóval... bocsi.) Persze akkor, és ott ezzel nem dicsekedtem, de kellett vagy 5 perc, mire leesett a tantusz, hogy ki üdvözöl úgy, hogy de régen találkoztunk.
 
Becsehely city - a csapat korán érkező része
 
Ezen túllépve aztán volt finom babgulyás, sör, süti, el voltunk látva, csak… csak a fiúk. Hol vannak? MrDok mondta, hogy későn indul, de a Jani sem volt még ott. Kiderült, hogy együtt jönnek, csak csúsznak. Pénzt kellett még váltani, meg a Doki mint kiderült – cipőt akart venni. Közben megsötétedtünk, újra beszéltünk a Dokiékkal, de ők még mindig cipőt kerestek. Dombóvár-Kaposvár-Kanizsa… az összes nyitva lévő cipőboltot végigjárták. Cipő lett, pénzt váltani nem tudtak.
Már bőven megesteledtünk, és elmentünk aludni, mikor megjött a két MZ, így már a fiúk is jöttek hamar aludni. Itt szegény Jani járt pórul: amelyik ágy neki maradt… hát… gyerekméretű paplant kapott. Kissé morogva, de magára húzta a rövid és keskeny paplant, keze-lába kilógott, ő morgott, mi röhögtünk. Aztán még jobban röhögtünk, mikor kiderült, hogy nem gyerekpaplan, hanem rendes paplan az, csak félbe van hajtva…
 
Ezek után aludtunk mint a bunda, szerdán reggel aztán korán keltünk, hétre volt tervezve az indulás. Nekem még volt egy gyors köröm a kisbolt felé, a borotvámat otthon hagytam… Kaja-pia, öltözés, aztán indulhat a kis csapat. 
 
Javítás induláskor: hiába na, nem 251-es... :P
 
IndulhatNA, ha Gexxx gépe is elindulna. De még csak azt se mondja, hogy pöff. Dekni le, mi a baj? Nincs szikra. Doki elkezdi piszkálni a megszakítót, egyből lett egy jó nagy pöff. Berobbant a kipufogóban lévő benzin-levegő keverék, a szívbajt hozta ránk. Na akkor indulás. De nem még nem, a lányoknak nincs meg a személyi igazolványa. Keresés-kutatás, megvan! Egy óra késéssel, de elindultunk, meg sem álltunk vagy 5km-ig. A fiúk pénzt váltottak, aztán végre indulás! Át a határon, tankolás akinek kellett, aztán irány a pálya.
 
Boge még indulás előtt leszögezte, hogy 80-85-ös tempóval fogunk menni. Ehhez következetesen tartotta is magát a későbbiekben, a sebesség pont ilyen volt, függetlenül attól, hogy autópályán, rendes úton, lakott területen, vagy éppen 30-as táblák mellett motoroztunk el.
 
Haladtunk tehát az autópályán, hegy-völgy-alagút, aztán jött a fizetőkapu. Na igen, ezt itt megettem, de ezután aztán figyeltem nagyon. Mert a lehúzás az nagyon megy. Látják, hogy külföldi vagy, és próbálnak átvágni mindennel. Szóval ja, itt fizettem a 24 helyett 41 kunát. Jó lecke volt, később már odafigyeltem.
 
Pihenő - hosszú még az út
 
Kis pihenő Zágrábnál, aztán nagy gázzal gurultunk tovább, le a pályáról, a következő pihenőnk Ogulinban volt, megitattuk a lovakat, aztán kerestünk egy félreeső helyet, ahol az ebédet is megejtettük. Érdekes hely Horvátország, alig letértünk egy kis földútra, találtunk egy – valószínűleg lopott,- kerék nélküli VW Golfot a susnyásban. 10 perc múlva kijött az erdőből egy erdészruhás alak, körbenézte, mi az ami kiszedhető még az autóból, aztán ahogy jött, szó nélkül el is tűnt. 
 
MZ-s a jég hátán is megél
 
Letoltuk a konzerv-ebédet, csoportkép, aztán irány tovább a tenger felé. Érdekes szakasz következett: jó 80km-es út, de nem volt 500 méter ami egyenes lett volna. Kanyar, kanyar, kanyar jobbra, kanyar balra, aztán megint egy kanyar. Az elején tartottam tőle, aztán kicsit belejöttem, a végére még már kezdtem unni. De szép volt, főleg mikor átbuktunk a hegytetőn, hirtelen szép kilátás a tengerre, egyből megéreztük a tenger illatát, az idő is melegebb lett… és hirtelen minden MZ hajtókaros lett, meg csak úgy ropogtak-kattogtak a dugattyúgyűrűk. Ijedten kaptuk le a gázt, hogy mi van? Pár másodperc után leesett a tantusz, nem kell még blokkokat generálozni, csak a kabócák nyomják a koncertet a hegyoldalban, de brutális módon.
 
Igen, az már az, aminek látszik!
 
Itt félreálltunk pihenni, hallgattuk a csendet, ami már nagyon ránk fért, közben megcsodáltuk a szomszédos szeméttelepről szanaszét hordott szeméttel teli domboldal látványát, aztán leereszkedtünk aznapi szálláshelyünkre, Novi Vinodolski-ba. Megkerestük a Tourist office-t, pár pec múlva jött is a kislány, elvezetni minket az apartmanhoz. Lepakolás, szobák elfoglalása. A párok a földszintre kerültek, a legénylakás meg a másodikon volt, gyönyörű panorámával, és piros szívecskével az ajtón... a szomszéd szobában a szöszik zöld szívecskét kaptak. Hmmm…
 
 
Vigyázat, legénylakás! 
 
Átöltözés, és véééééégre, irány a tenger. Rutinosan leparkoltuk az MZ-ket egy fa alá, természetesen ingyen, aztán a horvát ismerős, Tomislav elvezetett minket a strandra. Doki itt sarkon fordult, úgy döntött, hogy ő inkább elmegy egyet motorozni, majd jön.
 
Erre vártunk!
 
Napsütés, motor, tengerpart, bikinis lányok, mi kellhet még? Mondjuk kicsit melegebb víz jöhetett volna, szokni kellett mire teljesen  el mertünk merülni. Vannak ugyebár a hidegre érzékenyebb pontok, amik ilyenkor… Ő, szóval ott tartunk, hogy fürdés: én, Gexxx, Anita, Mladi, és Árpiék. Azt hiszem ennyien merészkedtünk bele a vízbe, a többiek beérték a látvánnyal is J Két pancsolás közt elmentünk Mladival, és Janival megkóstolni a horvát sört. Érdekes apróság, hogy két egymástól 15 méterre lévő büfénél ugyanaz a sör 10, illetve 20 kunába került. Kis különbség, ugyebár?
 
Kellően elfáradtunk a nagy semmittevésben, visszamentünk a szállásra. Előtte Janival még bevásároltunk az esti sörözéshez, a Lidlis automata sorompó rejtélyét némi nehézségek árán megfejtve. A következő terv: irány Crikvenica! Igen, ám de hol a Doki? Elment egy órára, hogy majd jön vissza. Ennek már 4 órája, de nincs sehol. Telefont nem veszi fel. Merre mehetett? Visszament Ogulin felé döntögetni? Eldobta a vasat? Hol van? Egy szakadék alján, vagy egy kórházban? Vártunk-vártunk, már indulni akartunk keresni, mikor az utca végén felsírt az MZ primer hajtása. Megvan a Doki! Hát ő talált egy kis eldugott strandot, ahol elvolt egyedül, meg ő is bevásárolt a lidliben. Csak épp nem szólt róla senkinek.
 
Ugrásra készen - de hol a Doki?
 
Hamar lóra kaptunk, és átkanyarogtunk Crikvenicára, ahol a parkolás megtréfált minket. A tömegben sikerült elszakadnunk a lányoktól, az autóval nem tudtak jönni utánunk. Megyünk körbe-körbe, nincsenek meg. Félreállás, telefon. Ilyen, és ilyen utcában, itt és itt parkolnak. Hmm… Ez gyanús. Kimegyünk az út közepére, hát ott vannak tőlünk 20 méterre. Végignéztük a bazársort, sétáltunk a tengerparton, pálmafák mellett, aztán kerestünk egy éttermet, végülis este kilenckor már ideje megebédelni J
 
Várjuk az ebédet. Illetve vacsorát. Na jó, várjuk a kaját. 
 
Ebéd/vacsi közben Tomislav-ék is befutottak, kaptunk tőlük egy kis idegenvezetést. Megnéztük a főteret, itt még hétköznap este is volt koncert, a kiscsajnak meglepően jó hangja volt. 
 
Jól nyomták!
 
Itt vettem először fagyit, ami bár drágának tűnt (7 kuna / gombóc), de egy gombóc akkora volt, mint itthon három.
 
Főtér - Crikvenica
 
A hazaúton aztán szidhatták magukat akik nem készültek fel: az otthon hagyott kabát, és a sötét plexi bizony meg tudja magát bosszulni az éjszakában. Hazaértünk egy óra felé, Janival ekkor még kiültünk a teraszra sörözni egyet. A távolban homályosan tükröződött a Hold a tenger fodrozódó vizén, hangulatos volt, csak a szomszéd szöszik nem jöttek elő, bár nagyon mocorogtak…
 
Háttér a sörözéshez - szöszik nélkül
 
Másnap reggel nehéz volt az ébredés a hosszú éjszaka után. A kedves túratársak viszont jöttek szép sorban fényképezkedni, hiába na, csak a legénylakásnak jutott ilyen panoráma J Reggeli után aztán kettészakadt a csapat: Mladi a lányokkal elment a strandra, a motoros divízió pedig lóra kapott, és elindult KRK szigete felé. A 8-as úton a kilátás a tengerre nagyon szép, a sziget felé a hídpénz nem vészes (21 kuna, ez az oda-vissza útra érvényes). Viszont a hídról a kilátás… valami fenséges.
 
KRK sziget - itt muszáj megállni
 
A híd túlsó lábánál a pihenőben megálltunk fényképezkedni, Boge közben próbált bizniszelni egy olasz sráccal, de az nem állt kötélnek, hogy a BMW R1200-ast 1:1ben cserélje az ETZ-re, hiába méd in dojcsland mindegyik. Szűk, sokadrangúnak tűnő utakon döntögettük az MZ-ket, bejártuk a sziget jó részét, aztán Boge egy ismerősét kerestük a kikötőben, de nem sikerült találkoznunk vele. 
 
Kikötő KRK szigetén
 
Reggel kettészakadt kis csapatunk itt újra megfeleződött: Gexxx, Árpiék, és én fürödni akartunk, így visszafordultunk egy jónak tűnő standszakasz felé, a többiek pedig mentek tovább döntögetni a szűk, kanyargós utakon. A strand felé menet aztán bebizonyosodott, hogy melyik motor a legény a gáton: Árpiék Hondája elkezdett furcsa hangokat kiadni, úgyhogy árnyékot kerestünk, és előkerült az MZ-k szerszámkészlete.
 
A kép csalóka: a 251-nek semmi baja....
 
a Hondát kell javítani!
 
 
A láncfeszítés többé-kevésbé segített, úgyhogy nagy gázzal húztunk tovább a strand felé 30 fok fölött már nem olyan jó motoros ruhában a napon álldogálni. Találtunk egy szimpatikusnak tűnő strandot, jó nagy parkolóval, meg is álltunk, nagy örömünkre a parkolóőr kislány közölte, hogy free for motorbikes. Szuper, akkor irány víz! De ácsi, a többiek itt nem fognak minket észrevenni, így inkább továbbmentünk, és az úthoz közel, a padkán hagytuk a motorokat. Azért van ennek egy fajta fílingje: fék, motor letámaszt,ruha ledob, aztán futás a vízbe…
 
Lazaság, level 100: irány a víz!
 
Jó egy óra fürdés után kijöttünk megszáradni, felöltöztünk, aztán elmentünk boltot keresni. Nyaltunk egy fagyit, vettem innivalót, megnéztük a csajokat a parton, aztán  mire visszasétáltunk a motorokhoz, pár perc múlva megjöttek a többiek is. Irány vissza a szállásra, közben nehéz volt betelni a festői szépségű látvánnyal, ami a hídon, és a tengerparti úton ismét fogadott.
 
Felpakolva - hol vagy, Doki? Ogulinba mentél tankolni?
 
Novi Vinodolskiba visszaérve Doki elmaradt tőlünk, először rossz fele kanyarodott, aztán meglátta a csajokat, és utánuk ment. Mi visszamentünk a szállásra, olajat kerestünk, és mentünk vissza tankolni. Doki ekkor szembejött velünk. Gondoltuk, majd ő is jön tankolni. Megitattuk a lovakat, visszaértünk a szállásra – Doki ekkor újra szembejött velünk. Hát, biztos tankolni megy.
 
Felpakoltunk a motorokra – Doki még mindig sehol. Várunk. Bő fél óra után előkerült, tankolás és bevásárlás után. Kicsit kerülgettük egymást. Felpattantunk a motorokra, aztán indultunk Rudanovac-ba, a következő szállásra. Ahogy a tengerparton haladtunk dél felé, ismét csodálatos panorámával ajándékozott meg a 8-as út. Érdekes dolog, hogy ahol még előző nap útfelbontás volt, ott már ki volt javítva. Itt szombaton is folyt az útjavítás, szemmel láthatólag haladt a dolog.
Ahogy haladtunk felfelé  a szerpentineken, úgy ment el az erő az ETZ-ből, tengerszintről felmentünk 800 méter fölé, igencsak érezhető volt a különbség.
 
A vadászház
 
A szálláshoz már a rövidebb úton mentünk, nem tettünk kitérőt kanyarogni, mert eléggé esteledett már. A terv az volt, hogy a csapat lányosabb része alszik az előre lefoglalt vadászházban, mi legényemberek pedig megyünk a szomszédos kempingbe sátrazni.  Közben a szállásadó megengedte, hogy a vadászház udvarán felüssük a sátrakat, így a kempinget kihagytuk. Eléggé szürkület volt már, mikor felállítottuk a sátrainkat, én próbáltam egy viszonylag egyenesebb placcot kilőni hozzá.
 
Közben szállásadónk rendezgette a gazdaságot, mivel állattartással is foglalkozott: lovak, szamár, kutyák, tyúkok, pulykák, és kacsák is voltak, gondosan kialakított helyen. Én akkor ezzel különösebben még nem foglalkoztam.
 
Kedvenc paripám, jobb oldalon a fehér, ő Sokol
 
Jött az éjszaka, mentem aludni. És ekkor jött amire nem számítottam. Meggyűlt a bajom a Sokollal. No nem az egykori precíz orosz elektronikával megáldott zsebrádióval, hanem a lóval.
Az első incidens éjfélkor történt. Szuszogás, csámcsogás, fű ropogása… felébredek.. ez egyre hangosabb. fejemre húzom a vánkosom, de úgy is hallom. A sátorra vetődő árnyékból látom, hogy nem véletlen ilyen hangos: a ló közvetlen mellettem, a fejemtől kb fél méterre legel. Megrázom a sátor oldalát. Semmi. Erősebben rázom. Szuszogás, a rágás abbamarad. Fél perc múlva újrakezdi. Ó, basszus, ez így nem lesz jó. Kizipzározom a sátor ajtaját, kidugom a fejem, és legyezek, próbálom elzavarni a lovat. Persze ő nem érti, hogy kerül elő ebből a háromszög alakú valamiből ennek az embernek a feje. Odajön megnézni. Én meg négykézláb állva, hátsó felemmel a sátorban vagyok, nézek fel a lóra. Ennek a fele sem tréfa, tolatok vissza a sátorba.  A ló meg jön. Már elérem a sátor hátsó falát, nincs tovább, de a ló jön, bedugja a fejét a sátorba. Ekkor rákiabálok, meglepődik. Gondolkozik, ez mi lehet. Aztán lassan, tétován elsétál a karám felé.
 
A probléma - Jani elég jól illusztrálta
 
Becsukom az ajtót, alszok tovább. Fél háromkor újabb szuszogás. Hallom a csámcsogást is.  Itt van egészen közel. Marhára idegesít. Kicsit eltávolodik, megnyugszom, nem akarok megint kiabálni, felébreszteni a többieket. Egy órán át hallgatom félálomban hol közelebbről, hol távolabbról a rágcsálást, szuszogást. Közben mérgelődök. Nem is kicsit. Ekkor kopogást hallok. Majd még egyszer kopogás. Basszus! Ez a motor! A ku*va ló feldönti a motort! Ordítva, kiabálva tépem fel a zipzárt, rángatom fel a csizmát és futok ki. Szép látvány. A ló kötele rátekeredve egy földbe vert betonvasra, meg a motor sztenderje köré. Hát ezért dekkol ott mellettem egy órája! Szerencsétlen flótás kb 1.5 méteres körben tudott mozogni. Még jó hogy nem akart nagyon odébb menni, simán vitte volna a motort is. 
 
Kiszabadítottam a kötelét, ekkor látom, hogy a motorra száradni felaggatott dolgokat (fürdőnadrág, fürdőcipő, sapka) a ló bizony lepakolta, ott van a cucc szanaszét a fűben. Az ülés, dobozok, minden csupa fű, ahogy ott rágott a motor fölött. Hurrá.  Lesöpröm, mérgesen berúgom az ETZ-t, és vagy 20 méterrel odébb állok vele a tök sötétben. Közben nagy csattanás. Hú ez mi volt? Megállok, üresbe tenném, nem tudom. Lenézek, nincs váltókar. Ó, hát ez csattant! Elakadt a földbe vert betonvasban! Leszállok, nézem a holdfénynél. Megvan a kar, csak szanaszét görbült. Na és a váltó? Mekkora erőhatást kaphatott? Törött-e valami? Visszamegyek a sátorhoz, újdonsült barátom már megint ott csámcsog a bejáratnál. Elcibálom onnan a lovat a kötelénél fogva, kötök egy csomót, megrövidítem vagy három méterrel a madzagot – na most gyere oda, ha tudsz!
Hát, ezek után nem volt könnyű elaludni. Vajon mit hoz a holnap? Elindul-e az MZ? Szétment-e a váltó? Nem kellemes gondolatok…
 
 

 

Elköltöztem - itt már csak kacsák meg farkasok voltak
 
Reggel hét órakor kacsahápogásra ébredtem, első utam a Nikihez vitt. Álló helyben, a hátsókereket fogatva végigkapcsoltam a fokozatokat. Hála Istennek, talán működik! Következő lépés: felhúztam az összes rögzítőkampót, és a sátrat odébb húztam 15 méterrel a motor mellé. Igaz, hogy ez lejtős rész, és pont egy púpon fekszek, de legalább ló nincs. Újra hosszabbra engedtem a Sokolt, aztán mosdás-kaja. Közben a többiek is felébredtek, Doki adott szerszámokat (az enyémek Árpinál voltak, hátha kell még láncot feszíteni). Dokiék közben jókat röhögtek, világosan látszott a sátram helye, ahol volt fű, és szépen félkörben körbe volt legelve, ahogy körbejárta a ló.
 
9 óra után készen állt a csapat, útnak indultunk a Plitvicei tavakat megnézni. Alig 20 km-es út volt, közel volt a szállásunk a tavakhoz. Kellemes meglepetés: motoroknak itt is free parking van, legyez a srác, hogy menjünk be a sorompó mellett. 
 
Így olcsóbb
 
Leállítjuk a gépeket a fák árnyékába, közben Mladiék is bejutnak: 7 kuna / óra a parkolási díj az autóra.  Közben rutinosan átöltözünk, simán a parkolóban letoljuk a nadrágot, meleg van, bőven elég a rövidnadrág is. Közben mindenféle jó nők jönnek-mennek, az egyik csoport valami női kenus csapat lehet, megnéznek minket, mi is őket.
 
Ejha, mi van itt???
 
 Hát akkor nosza, vegyünk jegyet. Beállunk a sorba. Lehet vagy 100 méter. Doki és Gexxx-ék elszélednek, fél perc múlva integetnek a sarkon: van másik pénztár! Futunk oda. Itt csak 5 méter a sor. Pikk-pakk veszünk jegyet, nem olcsó, 110 kuna, de tartalmazza a busz, és a kishajó használatot is. Boge előre megnézte neten, hogy merre érdemes menni, így a buszállomást vettük célba. A tájékoztató tábla alapján kilőttük, hogy mi magyarok vagyunk kemény gyerekek, nekünk a „H” jelű túraútvonal kell. Hát igen, persze, hogy ez a leghosszabb…
 
Persze, járjuk be az egészet, ha már itt vagyunk!
 
Mivel sokan voltunk, várnunk kellett a következő busz indulásáig, ami negyed óra. Közben volt idő szemrevételezni a „buszokat”. Mercedes Unimog alapokra épült vontató jármű, kis utasfülkével, ami 2 db pótkocsit vontat, amiben ülnek az utasok. Természetesen a pótkocsik normális, bár (szó szerint) fapados utastérrel vannak ellátva, és légfékesek. A sofőrök szabadidejükben valószínűleg amatőr rallye-versenyzők lehetnek, rendesen nyomják neki a szűk, kanyargós szerpentineken.
 
Megy a vonat, megy a vonat.... 
 
A felső állomáson leszálltunk, és elindultunk lefelé: ajánlom másoknak is ezt a taktikát. Egyrészt könnyebb a hegyről lesétálni, mint fordítva, és a látnivalók is egyre szebbek, tehát mindig egyre érdekesebb, egyre jobb dolgok jönnek, mindig van ami lenyűgöz. Mivel ezt leírni nem lehet, beszéljen helyettem néhány kép:
 
 

 

 

 

 
 
A felső részt végigsétálva, több tó, és kisebb vízesés mellett haladtunk el, majd megérkezünk a hajóállomáshoz. Itt nagyon hosszú sor volt, közel egy órát kellett várnunk mire feljutottunk egy hajóra. De legalább Janinak sikerült ismerkednie, és érdekesebbé tenni a hajókázást. Úgy járt, mint az egyszeri, moziban filmet nézni akaró ember: ő kb 175cm, 65kg, hát beült elé egy kb 210cm magas, 120kg körüli ember. Hát a sötét alak kontúrjain kívül nem sokat látott szegény a hajókázás során

Ugye, milyen szép a táj?!

 Ez a hajó átvitt a következő pihenőpontra, ahol kis szünetet tartottunk, ebédeltünk, söröztünk. Az árak elég húzósak voltak: sör 15 kuna, hamburger 30 kuna, ice tea 17 kuna.
 
Sorban állunk a hajóra
 
Innen tovább indulva jöttek az igazán szép részek. Álmomban sem gondoltam volna, de a valóságban is ilyen a víz színe. A pihenőponttól kiindulva egy ideig aszfaltozott úton kellett felkaptatni, ahonnan jobb kéz felé több kilátópont is elhelyezkedik. Ide mindenképp érdemes kimenni, gyönyörű panoráma nyílik az alattunk 20-30 méterrel fekvő tavakra.
 
 
 Elég "gyenge" kilátás, nem? :)
 
Tovább haladtunk, itt már erdei úton a nagy vízesés irányába, ahova lépcsőn vezet le az út, tériszonyosoknak ez problémásabb rész volt. Maga a vízesés nagyon szép, bár most elég kicsi vízhozama volt. Lelkesen kattogtattuk a fényképezőket, mikor egyszer csak elkezdett előbb csöpögni, majd esni az eső. Mindenki futott mindenfelé, mi bebújtunk a sziklafal oldalában lévő kis mélyedésekbe, üregekbe. Az egész volt talán negyed óra, arra pont elég, hogy a későbbiekben a kövek és fák kellően csúszósak legyenek.
 
A nagy vízesés, 78 méter
 
Ezután átvitt a híd a tavon, közvetlen a víz szintje magasságában ment az út, szintén maradandó élményt hagyva. Itt érdekesség a tökéletesen tiszta vízben lévő elsüllyedt csónak.
 
Ez már ott lehet egy ideje
 
Itt mi balra tartottunk, ha igaz, itt kellett volna jobbra menni, ha a barlangba akartunk volna menni. Mi viszont szerpentines részen kaptattunk fel a hegyoldalba, ezúttal a másik irányból jutva a tó fölé. Itt áthaladtunk a barlang fölött, majd a buszállomáson lyukadtunk ki. Dokiék közben visszafutottak a barlangot megnézni, csak hogy ne unatkozzunk, és legyen min gondolkodni: hol várjuk össze egymást ha nem érnek oda??? 2 perccel indulás előtt befutottak, a buszon kilőttük magunknak a vontatóban lévő fülkét. A busz innen visszavitt az indulási pontra, a kettes bejárathoz.
Itt vettünk ajándéktárgyakat, ezeknek elég jól megkérik az árát: bögre 60 kuna, hűtőmágnes 25-30 kuna, matrica 10 kuna. Itt vettünk „egyenmedvét”, vagyis mindegyik motorra került a medvét is ábrázoló nemzeti parkos matrica.
 
Indultunk volna hazafelé, csakhogy Gexxx motorja túl jól érezte magát itt: nem akart elindulni. Kővel megcsapkodva az oldaldeknit, sikerült jobb belátásra bírni az ETZ-t, így elindultunk, félúton a szállásadó által ajánlott étteremnél megállva. Vacsiztunk, közben sikerült wifit fognom, gyors fórumos és facebookos bejelentkezéshez.
 
Kaja után indultunk volna a szállásra, de Gexxx motorja itt is jól érezte magát. Tehát nem indult. Hosszas csapkodás, és kocogtatás után azért észhez tért, legalább az étterem vendégeinek volt addig egy kis ingyen cirkusz.
 
A szállásra visszaérve Sokol már ott legelt a sátram régi helyén, biztos reménykedett valami éjjeli szórakozásban, de ez most kimaradt neki. Ugyan éjjel vonyított elég hosszú ideig valami farkas, vagy kóbor kutya, nem is olyan messze tőlem, de ugyan már, egy lovas éjszaka után ez már szinte említésre sem méltó. Még ha legalább egy medve lett volna…. J
 
Ébresztőóra helyett.
 
A szombat reggel szintén kacsahápogással, és pulyka… mit is mond a pulyka? Szóval pulykahanggal kezdődött, kellemes meleg napsütés mellett. Elindultam mosdani, az ajtóban Boge-val találkoztam, épp boltba készült. Nosza, menjünk együtt, elmentünk a kisboltba reggeliért, meg megitattuk a motorokat. Ha már itt voltunk, hagytunk emléket a benzinkútnál, kiraktunk klubos matricát.
 
A horvátok persze hozták a formájukat, megpróbálták Boge-t 100 kunával lehúzni, de két méter után visszament a kutashoz, az meg szó, és kérés nélkül, egyből nyújtotta a 100 kunát. Hiába, oda kell figyelni…
 
Készülődés, pakolás, sátorbontás, és mire mindent felpakoltam a Nikire, addigra már egy szál alsógatyában izzadtam a napon. Megkajáltunk, felöltöztünk, és indulás haza. Gexxx motorja a változatosság kedvéért ismét csak köves rásegítéssel indult el, de utána gond nélkül ment a következő megállításig. Rudanovacból felmotoroztuk Slunj-ig ahol a "változatosság kedvéért" egy szép vízesést, és a környékére épült régi városrészt néztük meg. Fagyiztunk, és kávéztunk is, megjegyzem az eddigi legfinomabb, kókuszos Magnum-utánzatot ettem itt. Vajon itthon miért nincs ilyen?
 
Slunj - el tudnák itt éldegélni, gyönyörű
 
A Doki itt követett el egy nagy baklövést: az új, a túrán felavatott Bluetooth-os sisakbeszélőjét sikerült neki a parkolóban a fűben elveszítenie. Persze erre alig 100km-el odébb jött rá…
 
Találkoztunk itt is magyar motorosokkal, a szlovén choppereseknek meg bőszen magyaráztuk, hogy „emzé, kettő té”.  Hogy a kettőből mit értettek, nem tudom, de nagyon bólogattak hozzá.
Innen tovább motoroztunk Sisak városába, ahol egy hidat, és a várat terveztük megnézni. Na, először a túra során itt keveredtünk el. A hídhoz gond nélkül odataláltunk. A hídnál Boge megkérdezte horvátul egy jóembertől, hogy merre van a vár, erre ő horvát karattyolással előadta az útvonalat. Mindenki lelkesen bólogatott. A 2 perces karattyolásból annyit értettünk, hogy „interspár”. Ezzel sokkal okosabbak nem lettünk.
 
Azért ez a híd sem gyenge
 
De elindultunk. Azt tudtuk, hogy a híd túloldalán kéne lennünk. De a híd egyirányú. Mentünk hát egy pár kilóméteres karikát, ki is kötöttünk a túloldalon, de már az is egyirányú szakasz volt. Ez nem jó, fék. 50 méterrel korábban balra kellett volna menni. No problem, hátra arc. Mladi viszont ott maradt. Gondoltuk, majd visszatolat. Nem tolatott, eltűnt. Ja, akkor biztos megy egy kört ahogy az előbb mentünk. Vártunk. Vagy fél órát. Mladi sehol. Telefonálni nem tudunk. Várunk. Gexxx, és Doki elmegy, hátha a várhoz mentek Mladiék. Most sehol senki, várunk tovább, átmegyünk az árnyékra. Mladi még mindig sehol az autóval. Egyszer csak megjelenik Márti, hogy ott parkolnak tőlünk 50 méterre, nem mertek menni sehova. Oké. Telefon ide-oda, Doki egyszer csak megjelenik. Visszajött értünk, meg megkeresni Mladiékat. Elindulunk. Mladiék sehol. Mi legyen? Megyünk a várhoz. Ott van már mindenki. Szuper. 2km, alig egy óra alatt. 
 
Szép volt kívülről, legközelebb megnézzük belülről is
 
A várat így már csak kívülről jártuk körbe, aztán indultunk is tovább.
 
Egyre kisebb, elhagyatottabb utakon húztuk a gázt, itt láttunk először kátyúkat a Horvátországban lefutott út során. Kanyarogtunk a folyó mellett, hol a töltés tetején, hol az alján. Szép, haladós tempóval nyomtuk, mikor úgy jártunk, mint én anno a Tiszával, mikor a mártélyi kempingbe igyekeztem: kanyar után hirtelen nagy fék, mert előttünk a nagy semmi, csak a lejtős rév. Hű, ennek a fele sem tréfa. Hol a híd, ami a térképen van? Apró, kicsi, motor nélküli komp úszik a túloldal felé. Sehol senki. Bepöfög mögénk egy traktoros, karattyolva magyarázza horvátul, hogy mennyi a komp díja. Előszedjük a papírpénzeket, aha, erre az van írva. Oké, deset kuna, akkor 10 kuna lesz. Várunk, a komp megfordul, a révész küzd vele, végre visszaér a mi oldalunkra. 
 
Te vagy az, Zsaki???
 
Átúsztatunk, aztán gyerünk tovább. Özönvíz előtti traktorok és teherautók mellett visz az út, aztán hirtelen az is megszűnik. Már csak poros földút van, azon húzzuk neki, és nyeljük egymás porát. Közben izzadunk a 35 fokban, de a plexit felhajtani nem lehet a porfelhő miatt. Végre újra aszfaltos lesz az út, elkezdjük húzni a gázt, megyünk tovább Zágráb felé. Elmegyünk egy autópálya felhajtó mellett, de az nekünk nem lesz jó. Megyünk tovább. Valami nem jó. Már rég a pályán kéne lenni. Megállunk itatni. 
 
Érdeklődünk, nézzük a gps-t. Hopsz, az lett volna az autópálya ott 5 km-rel ezelőtt. Akkor gyerünk vissza, de közben a csapat szétszakadt. Megállunk. Boge-ék az autópálya-felhajtó végén, én a közepén, Gexxx meg az alján áll. A többiek mégis majdnem elzúgtak mellettünk. A pályán már nyugodtan, a megszabott 80-85-ös tempóval haladt a csapat,  bár mi Dokival le-lemaradoztunk, hogy néha kicsit meg lehessen húzni neki. Közben az autók mentek el mellettünk mint a szél, a határhoz érve meg mi mentünk el az autók mellett, hasonlóképpen. Letenyénél ugyanis kb kilométeres kocsisor állt, mi meg jól nevelt motorosokhoz méltón előrecsorogtunk a sorok közt. A sor hosszáról csak annyit, hogy Mladiék jó háromnegyed órával később értek oda Becsehelyre mint mi. J
 
Az este hátralévő része sörözéssel és pizzázással telt, és megkóstoltuk a házigazda saját készítésű pezsgőjét is.
 
 
Vasárnap reggel nem keltünk korán, ez már csak a pihenés, és a hazautazás napja volt. Gexxx gépe itt még vicceskedett egyet, induláskor már a kő sem segített...
 
Így kezdődött, és így is végződött
 
 
Összegezve, a szokásos statisztika:
Megtett út: 1159 km
Motoron töltött idő: 20 óra 29 perc
Fogyasztás: 4,89 l / 100 km
Költségek: 88000 Ft, tokkal-vonóval.
 

Nekem a túra nagyon tetszett, jó volt újra külföldre menni, és Horvátország is szép még mindig. A szervezés profi volt, Boge nagyon szép túrát hozott össze megint, jó útvonalat talált, érdekes látnivalókkal. A kinti utak kiválóak, jól motorozhatóak, nincs sem kátyú, sem kavicsfelhordás.

 

Gabsic
2013. Július 23.
www.mzclubhungary.com

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hozzászólások   

0 #2 Dombai Károly 2013-11-13 23:16
Idézet - Gexxx:
hova megyünk jövőre? Lengyel? Szlovén?

Olasz, osztrák, horvát ..............
Idézet
0 #1 Gexxx 2013-07-26 22:18
hova megyünk jövőre? Lengyel? Szlovén?
Idézet

Keresés

Copyright © MZ Club Hungary since 2004
Jogi nyilatkozat